Diákolimpia országos döntő

A Szentes Városi Úszó Club a Szentesi Központi Óvodai körzettel együttműködve több tíz éve foglalkoztatja a körzet óvodáinka nagycsoportosait vízi foglalkozásokon.

A körzet egyik Óvodája, az Apponyi Téri Tagóvoda pedagógiai profilja a mozgásra, ezen belül a vízhezszoktató és úszó foglalkozásokra épül. Büszkék vagyunk rá, hogy ezen foglalkozásokkal ingyenesen biztosíthatjuk minden gyermek számára a vízhezszoktató és úszó foglalkozásokat, hiszen a cél, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni!

Az apropó, amiért ezt a bejegyzést írom, a Diákolimpia országos döntője. Bugyi Gréta és Széll Zoltán pár éve még az Apponyi Téri Tagóvoda kis delfin csoportos gyermekei volta. A rendszeres óvodai úszó foglalkozásokon tanultak meg úszni Arató Alíz és Dr. Rébeli- Szabóné Vincze Edit kezei között. Később pedig Clubbunk edzésin fejlődtek.

A 2023. március 31-én megrendezésre került Diákolimpián a gyerekek országos szinten mérethették meg magukat.

Széll Zoltán 50 méter hátúszásban országos bajnok-, 50 méter gyorsúszásban országos második lett.

Bugyi Gréta 50 méter hátúszásban országos 3.-, 50 méter gyorsúszásban országos 4. helyezést ért el.

Gratulálunk a versenyzőknek! Köszönjük a bizalmat és a kitartást a szülőknek!

Idén is elindult tehetséggondozó programunk..

A Szentesi Központi Óvoda Apponyi Téri Tagóvodája és a Szentes Városi Úszó Club együttműködésével, már több éve gondozzuk a tehetségígéretes óvodás gyermekeket.

2023- ban is elhivatottan várjuk az új tehetségek kibontakozását!

03.18-án, szombaton reggel is szép számmal vettek részt az ovis gyerekek, tehetséggondozó, térítés mentes úszófoglalkozásunkon.

Köszönjük Bakainé Sipos Ivett és Arató Aliz kitartó munkáját!